2009. december
Meglátogatott bennünket a Mikulás
Idén is meglátogatta az egyesület tagjait a Mikulás. Ezúttal egy disznóvágással egybekötött bulin érkezett közénk a nagyszakállú.
A gyerekek nagy örömmel fogadták, a versek elmondása után természetesen mindenki megkapta az ajándékát, majd folytadódott az évzáró buli. Volt játszóház, kézműves foglalkozás, zeneovi így a fiatalok remekül szórakoztak. A felnőttekkel pedig a disznóölés magával ragadó hangulata, hurka, kolbász, toroskáposzta feledtete egy kis időre az egész éves hajtást.
Az Este
A fogyatékosok világnapján Az Este vendége volt Kisari Károly az egyesület elnöke. A műsorban a Nyíregyházán sikeresen lezajlott “Mindenkinek Becsengettek!” programról, az integráció lehetőségéről beszélgettek a külföldi mintákat is figyelembe véve.
Karácsonyi adománygyűjtés az Ericssonnál
Nagy örömünkre szolgál a hír, miszerint az Ericsson Magyarországhoz beérkezett alapítványi kérések közül ebben az évben hetet választottak ki, akik részt vesznek a dolgozók között szervezett karácsonyi adománygyűjtésben.
A hét versenyben lévő civil szervezetre december 11-ig lehet szavazni. Mind a hét alapítványt a rájuk leadott szavazatok arányában támogatják majd.
Az adományokat december 11-19. között gyűjtjük (a Laborc utcában a MarCom előtti térben, míg az Irinyi utcában a recepciónál) sőt az összegyűlt összegeket az Ericsson megduplázza.
A hozzánk így befolyt összeg a korai fejlesztő központ megnyitásához szükséges utolsó lépcsőt jelentheti. Hiszen a szükséges eszközöket már megvásároltuk, már csak egy helyre van szükség, ami majd helyet ad a fejlesztő központnak.
Ezúton köszönjük mindenkinek, aki minket tisztel meg bizalmával!
Karácsonyi készülődés
Idén igazi karácsonyi különlegességre bukkanhatnak a látogatók az Egyesületünk boltjában. Szájjal fújt és kézzel festett karácsonyi üveggömbök vásárlásával lehet támogatni idén karácsonykor a Down Egyesületet.
Üzleteink az alábbi helyeken várják az érdeklődőket.
- Budapest, WestEnd előtt a Civil karácsony
- Budapest, Lehel téri piac – a csarnok külső oldalán
- Nyíregyháza, Korzó Bevásárlóközpont
- Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. Karácsonyi forgatag
Nagysikerű gyereknap
Idén már második alkalommal szórakozhattak ép és Down-szindrómás gyerekek a Különleges Gyereknapon. Az idősek és fiatalok egyik nagy kedvence a Bojtorján zenekar adta meg a rendezvény alaphangulatát.
A nap folyamán fellépett még a Mandala Dalszínház és a Móricz Zsigmond Színház interaktív gyerekműsorával szórakoztatta az nagyérdeműt.
Az idei rendezvényen nagyon sok gyerek is a színpadra lépett, hiszen a szombati nap egyúttal a záró eseménye is volt a mindenkinek becsengettek programsorozatnak. Két hónapon keresztül zajlott az ismerkedés, felkészülés, amit mindenkire nagyon pozitív hatást gyakorolt.
A gyerekek véleményét, a felkészülés kulisszatitkait, a programban résztvevő pedagógusok benyomásait egy fél órás kisfilm során ismerhettük meg, amely a rendezvényen került bemutatásra. Bár a vetítési viszonyok nem voltak igazán ideálisak de a képsorokat nézve bizony sokan elérzékenyültek,
és felmerült bennük a kérdés, miért nem működhet így ez a hétköznapokban.
A Down Egyesület egyik célja az integrált oktatás bevezetéséhez szükséges anyagi, szakmai és egyéb feltételeket mihamarabb megteremthesse néhány intézvény közreműködésével. A nevelési módszert, amely mindenkiből a maximumot hozhatja ki, és amelynek során együtt tanulhatnak épek a
fogyatékos kortársaikkal.
A szombati nap ékes bizonyítéka volt annak, hogy a gyerekek elfogadják a másságot, tudják kezelni, és igenis egymással közösen tudnak élni, amelyből mindenki tanul valamit. Valamit, amire ezek nélkül a találkozások nélkül sosem nyílna alkalmuk.

