Idén már második alkalommal szórakozhattak ép és Down-szindrómás gyerekek a Különleges Gyereknapon. Az idősek és fiatalok egyik nagy kedvence a Bojtorján zenekar adta meg a rendezvény alaphangulatát.
A nap folyamán fellépett még a Mandala Dalszínház és a Móricz Zsigmond Színház interaktív gyerekműsorával szórakoztatta az nagyérdeműt.
Az idei rendezvényen nagyon sok gyerek is a színpadra lépett, hiszen a szombati nap egyúttal a záró eseménye is volt a mindenkinek becsengettek programsorozatnak. Két hónapon keresztül zajlott az ismerkedés, felkészülés, amit mindenkire nagyon pozitív hatást gyakorolt.
A gyerekek véleményét, a felkészülés kulisszatitkait, a programban résztvevő pedagógusok benyomásait egy fél órás kisfilm során ismerhettük meg, amely a rendezvényen került bemutatásra. Bár a vetítési viszonyok nem voltak igazán ideálisak de a képsorokat nézve bizony sokan elérzékenyültek,
és felmerült bennük a kérdés, miért nem működhet így ez a hétköznapokban.
A Down Egyesület egyik célja az integrált oktatás bevezetéséhez szükséges anyagi, szakmai és egyéb feltételeket mihamarabb megteremthesse néhány intézvény közreműködésével. A nevelési módszert, amely mindenkiből a maximumot hozhatja ki, és amelynek során együtt tanulhatnak épek a
fogyatékos kortársaikkal.

A szombati nap ékes bizonyítéka volt annak, hogy a gyerekek elfogadják a másságot, tudják kezelni, és igenis egymással közösen tudnak élni, amelyből mindenki tanul valamit. Valamit, amire ezek nélkül a találkozások nélkül sosem nyílna alkalmuk.