Idén is lesz Down Világnap 2010. március 21-én a Vígszínházban. A már most leszervezett programok, és szervezés alatt álló ötletek, ismeretében egy magas színvonalú, élményekben gazdag napot ígérünk Önöknek. Idén színpadra lépnek Down szindrómával élő előadóművészek, és elmondhatjuk, hogy eseményünk nemzetközivé válik, hiszen fellépőink lesznek Szlovákiából és Lengyelországból is, vendégekre számítunk Romániából, Ukrajnából, Spanyolországból.

Bővebben>