2010. március
Down-szindróma közelképben
Legalább egyszer az életben mindenkit megérint, amikor gyereket vár, ilyenkor óhatatlanul felmerül bennünk, hogy esetleg nem lesz egészséges. Rettegünk a gondolattól, és próbáljuk elhessegetni. És ilyenkor általában azokra a fogyatékkal élő emberekre gondolunk, akiket magunk körül láttunk, és akiket – ha nem volt ilyen a családban, vagy a közeli ismeretségünkben –, tisztességgel elkerültünk.
Mert nem tudtunk, mert nem tudunk mit kezdeni velük. Mintha kéne, mintha a mi feladatunk lenne. Pedig igen, de nem miattuk, hanem magunk miatt.
Ferenczi Gábor, dokumentumfilm-rendező “Bence” c. filmjében a szokásostól eltérő módon közelít ehhez a témához. Éspedig úgy, hogy nem egy témához, hanem egy emberhez, egy down-szindrómás fiatalemberhez közeledik, és sikerrel. Értik egymást, mindketten filmesek. A közeledésük apropóját Szalay Kriszta “Kapcsolda” nevű programja adja, amelyiknek az a célja, hogy egészséges gimnazistákat egy-két napra fogyatékos fiatalokkal eresszen össze. Van egy tervezett program is persze, de nem ez a lényeg: legyenek együtt, ismerkedjenek, kommunikáljanak, úgy ahogy tudnak, úgy, ahogy sikerül. Nem kell “csinalni” semmit, csak együtt lenni. Ez a legkönnyebb, és ez a legnehezebb. Erről szól ez a film. És arról, hogy van élet a miénken kívül is, és nagy kérdés, hogy melyik a “normális”.
A filmet március 19-én 17.00-kor a Puskin mozi Amarcord termében vetítik
A film előzetese:
Down-világnap Jászszentlászlón is
Márc. 21. a DOWN-VILÁGNAP.
“Ezen a jeles napon rendezvényt szervezünk Jászszentlászlón is, a Szent László Általános Iskolában. Nemcsak Down-szindrómás gyerekekkel és az őket nevelő családokkal szeretnénk ünnepelni, hanem mindazokkal, akik szívesen megismerkednének a sérült emberek világával.
Szeretnénk, ha sokan ünnepelnék velünk gyermekeinket, hiszen ez a nap az ő napjuk!
Egyúttal fel is hívjuk az emberek figyelmét az elfogadásra, hiszen ők is itt élnek közöttünk.
Ez a világ velük, a mi Dankáinkkal kerek és egész!
Táncházzal, kézműves foglalkozásokkal, játszóházzal, jótékonysági vásárral, műsorral és terülj-terülj asztalkámmal várjuk az érdeklődőket egész nap. Érintetteket, és kíváncsiakat egyaránt!
Jászszentlászló község már tett arról tanúbizonyságot, hogy befogadó és elfogadó emberek lakják, akik meleg szívvel és sok szeretettel fogadtak bennünket, és Dankáinkat. Idén ismét lehetőséget kaptunk tőlük, hogy együtt legyünk.”
Patyik Gabriella – szervező

