Tervezési fázisban a Korai Fejlesztő Központ és a Mentorház
A Down Egyesület 2010 augusztusában kapott egy 1300 m2-es építési telket 50 éves ingyenes használatra a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatától. Az ingatlan rendelkezésének célja, hogy az egyesület Korai Fejlesztő Központot hozzon létre a településen, a keleti régió fogyatékkal élő gyermekei részére.
A tervezés már elindult, és megszülettek az intézmény engedélyezési tervei. Az intézményben megvalósítani kívánt program két részből áll: a korai inkluzív nevelésen kívül fő feladatunknak az érintett családok mentális állapotának javítását tartjuk. Ebből a célból egy önkéntesekkel megerősített mentor hálózatot fogunk létrehozni, valamint utazó gyógypedagógusok fogják segíteni a szülőket otthonukban.
Jó esélyek vannak az intézmény elindítására, amelyet az egyesület pályázati forrásból kíván megvalósítani, hiszen két pályázati kiírás is alkalmas a célok finanszírozására. Az egyik ilyen az ÉAOP 5.1.3. kiírás, amelyre 2010.09.26-án nyújtottunk be pályázatot. Ebből a forrásból a „Mentor Ház” projektünket kívánjuk megvalósítani. A másik pályázatunkat a napokban nyújtjuk be a “Hungary-Slovakia-Romania-Ukraine ENPI CBC Programme 2007-2013” keretében kiírt pályázatra, amelyből a kora intervenció infrastrukturális hátterét fejlesztjük, valamint elindítjuk a utazó korai fejlesztő pedagógus hálózatunkat Magyarországon és Ukrajnában.
Reméljük, pályázataink sikeresek lesznek és megkezdhetjük a vidék felzárkóztatását ezen a területen az ország jobban ellátott részeihez.




