Egyesületünk ebben az évben is megrendezi „Különleges gyermeknap” című rendezvényét, melyre 2010. november 27-én kerül sor a Csodavárban. Ezen a napon játszóházunk nyitott, mindenki számára ingyenes lesz, hogy minél több gyermek és családja örülhessen, játszhasson együtt.
A Michelin Hungáriának köszönhetően újabb támogatáshoz jutottunk, melyből tovább fejlesztettük a Csodavárat, valamint a Lego Manufacturing Kft-nek köszönhetően új Lego játékokkal várunk minden érdeklődőt a nyílt napra.
A jövőben minden sérült gyermek számára ingyenessé tesszük játszóházunkat, és hétköznap is elérhetőek lesznek szolgáltatásaink.
Szeretnénk, ha karácsonyig sok gyerek látogatna el hozzánk, ezért lehetőséget biztosítunk speciális és normál óvodai és kisiskolás csoportoknak, hogy előzetes időpont egyeztetés után – ingyenesen – ellátogathassanak hozzánk, és fogyatékos és többségi gyerekek együtt tölthessenek pár órát.
További terveink között szerepel az is, hogy a Nyíregyházi Főiskolával kialakított szakmai kapcsolatot tovább építendő, lehetőséget nyújtunk a főiskolai hallgatók számára, hogy egyfajta gyakorlati helyszínként bővítsék nálunk ismereteiket, s az itt átélt élményeik segítségével sikeresebb és empatikusabb pedagógusaivá válhassanak a jövő integrációs szellemiségének.
Mindenkit szeretettel várunk, legyenek a vendégeink gyermekeikkel, családjukkal!


@ 2010. dec. 7. 22:11
[...] is nyitva a Csodavár 10. dec. 7. Hírek Nagy sikerrel zárult az idei különleges gyermeknap. Sok érdeklődő gyerekes család látogatott el a Csodavárba, ahol a kicsiknek lehetőségük [...]