A Down Egyesület és az első WAMP!

dora2016. június 28.
Kategória: 

Megvalósult! Kértünk segítséget, ők meghallották, támogattak, asztalt adtak, kiállítókat szólítottak meg, termékfelajánlásokat kaptunk, árulhattunk és nagyon sok embernek elmondhattuk, mivel is foglalkozunk, kikkel dolgozunk, és kiknek szeretnénk segíteni munkánkkal.

Elmondtuk, nem csak Down-szindrómával és egyéb értelmi lemaradással élő gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek segítünk. Nem! Mi a valós, őszinte és nagyon gyakorlatias integrációban hiszünk, ezért sokszor a többségi társadalomnak nyújtunk kezet, őket invitáljuk programjainkra.

Finoman segítünk nekik azzal, hogy átadjuk mindazt a tudást, amit mi könnyedén megszerezhetünk nap-nap után, amikor értelmi fogyatékos emberekkel találkozunk. A probléma gyökere itt található. Nincs tapasztalat, így nincs ismeret. Jelen van viszont a távolságtartás, a félelem valamitől, amivel még csak személyes kapcsolat sem alakult ki. Megjegyzem, mindez érthető is, de elmondom, könnyen át- és megfordítható!

Ezt a tényt nagyon sok ember hallotta meg újra ezen a vasárnapon, azon a művészeti piacon, ahol minden stand MÁS, nincs két egyforma alkotó, nincs két teljesen egyforma ötlet. Jelen van viszont az EGYÉNISÉG. Minden személyiség tükrözi a WAMP-on az őszinteséget, a kreativitást, a merészséget. Szeretnék, ha a vásárlók azokat elfogadnák, megszeretnék, abból vinnének haza egy kis emléket akár saját maguknak, akár barátaiknak, szeretteiknek. És ez csodálatos! Működik. Vásárlói körük bővül. Látom, sokat dolgoznak érte!

Szerintetek túlzás éreznem itt némi párhuzamot? Úgy vélem, nem! Szerintem  - de csak azért merem leírni, mert én már jól ismerem ezt a kört - pontosan erre vágynak a fogyatékos emberek is. Szeretnék, ha elfogadnák őket, csak ők még nem olyan bátrak, hogy ezt elmondhassák. Pedig komoly személyiségek, nagyon is kreatívak, érzékenyek és igenis bátrak.

Ez így jó! Nem szabad keseregni, panaszkodni, másokat hibáztatni! Cselekedni kell, lehetőségeket keresni és példát mutatni. Ehhez pedig egy tökéletes program a WAMP! Igazi win-win-win kapcsolat. Büszke lehet magára a WAMP csapata, akik meghallgatták kérésünket. Jóleső érzés lehetett a kiállító művészeknek, hogy termékeikkel támogathatnak egy ügyet, mely segít, előbbre visz. A Down Egyesület pedig őszintén hálás, amiért ott lehetett, sok támogató emberre lelt.

Találkozzunk még a WAMP-on! Köszönjük!

Kovács Henrietta, adományszervezőnk

Képes beszámolónk ITT elérhető!