A koragyermekkori intervenció és az inkluzív nevelés fontossága határokon átívelve – a Down Egyesület nyertes ERASMUS+ pályázata

dora2016. január 12.
Kategória: 

A Down Egyesület pályázatot nyert az EARSMUS+ programban „Mindenkinek Becsengettek-koragyermekkori intervenció és iskolai együttnevelés integrált gyakorlati protokollja a fogyatékkal élőkért” címmel. A projekt 2 éves időintervallum alatt, román és szlovák partnerek együttműködésével, , a fogyatékkal élő gyermekek iskolai adaptálásának elősegítését tűzi ki célul.

A Mindenkinek Becsengettek projekt nem ismeretlen, hiszen már nemzetközi díjat is nyert az Egyesület 2014-ben, Madridban, ahol elismerően értékelték az Európai Unió tagországaiból álló bizottság tagjai a módszer fontosságát és életrevalóságát. A  projekt keretében nem csak Magyarországon (több új helyszínen), hanem határainkon túl, Romániában és Szlovákiában is megvalósítjuk a programot, továbbá kifejlesztünk egy protokollt, amely együttesen tartalmazza a koragyermekkori intervenció és a köznevelési integráció módszertanát, gyakorlati lépéseit.

A projekt első lépéseként a partnerországok 2016. január 6-8-a között, Nyíregyházán, a Down Egyesület fenntartásában működő Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban, 3 napos találkozót tartottak, mely során megismerték egymás korai fejlesztési módszereit és lefektették azt a közös alapot, mely a hosszú távú fenntarthatóság alappilléreit szolgálja a későbbiekben. A projekt legfontosabb eszmei értéke azon protokollok kidolgozása, melyet minden ország, minden területén működő, fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozó intézete is felhasználhat a jövőben.

A programok során a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek a többségi környezet stimuláló hatására nagyobb mértékben fejlődhetnek, nem csak képességeik kibontakoztatását eredményezi a tudás és tapasztalatcsere, hanem önbizalmuk erősödését is lehetővé teszi, mely közelebb viszi őket egy önálló és produktív felnőtt élet lehetőségéhez. Ezen felül a programban részt vevő pedagógusok, és többségi gyermekek és fogyatékkal élő társaik között olyan híd alakulhat ki, mely az el-és befogadóbb bánásmódot részesíti előnyben.

Képes beszámoló ITT található.

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.