Betekintettünk egy csodás világba

dora2016. június 16.
Kategória: 

A Down Egyesület és a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum 2016 februárjában 5 fiatal, érdeklődő és merész Down-szindrómával élő fiúval és lánnyal útjára indította a Játsszunk színházat! drámaszakkört. A legszebb reményeink váltak valóra, köszönhetően a szakkör két oszlopos tagjának, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészeinek, Munkácsi Anitának és Nagyidai Gergőnek. Ők voltak azok, akik idejüket nem sajnálva tanították a fiatalokat, hogy egy remek színdarabot adhassanak elő az érdeklődő közönségnek. A siker nem maradt el, tapssal díjazták a kis színészpalánták előadását. A drámakörösök azonban itt nem álltak meg és útra keltek a főváros felé. Budapesten egynapos látogatást tettünk a Baltazár Színház társulatánál, ahol a tánc, ének és beszédfejlesztő próbájukhoz csatlakozhattunk. A Játsszunk Színházat fiataljai azonnal megtalálták helyüket és köszönhetően a kedves, figyelmes és barátságos fogadtatásnak mindenből kivették részüket, megmutatták, hogy milyen tehetségek lapulnak a csillogó szemek mögött. Ittuk a szavakat, énekeltük a dallamokat és nagyon boldogan, kellemesen elfáradva tértünk haza, a Csodavárba.

A szakkör nem torpan meg, magasan ívelve folytatjuk a megkezdett munkát, köszönhetően Anitának és Gergőnek, akik továbbra is gyerekeink boldogságáért és hasznos, egyben kellemes kikapcsolódásáért csatlakoztak kis csapatunkhoz. Köszönet érte nekik! Természetesen meg kell köszönnünk a fiatalok hozzáállását, kitartását, a szülők rugalmasságát és megértését, az önkéntesek segítségét és a Baltazár Színház Társulatának munkáját, részvételét és tanácsait!

A program a Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt nyertes pályázatunk, a Játsszunk Színházat -Tiniklub keretein belül valósulhatott meg. A nyertes pályázat azonosítószáma: NTP-FTP-15-0051.

A képre kattintva elérhető galériánk: