Elkészült az első oktató DVD!

Négyszer egynapos tréningsorozatot tartottunk júniusban.

tréning Budapesten
Vékony Katalin2014. július 02.
Kategória: 

Elkészült az első oktató DVD Down-szindrómás gyermekeket nevelő szülőknek, hozzátartozóknak, valamint a velük foglalkozó szakembereknek.

Az oktató anyag a Leonardo da Vinci, Életen át tartó tanulás programjának keretei között született meg, görög-bolgár- magyar együttműködés által.

A DVD a születéstől egészen a felnőttkorig nyújt hasznos tanácsot az említett érintetteknek, mutat pozitív jövőképet az egészségügy, a korai fejlesztés, az oktatás, az önállóság, a társadalomba való beilleszkedés, a munkavállalás és a szexualitás terén.

A Down Egyesület célja, hogy minél több érintett emberhez, családhoz és szakemberhez juttassa el az anyagot. A DVD pontos megismertetése végett tartott az egyesület Budapesten kétszer egynapos tréninget elsősorban szülőknek, majd pedig Nyíregyházán látta vendégül, két napon át, a Down-szindrómás gyermekek fejlesztését, nevelését, integrációját kiemelten fontosnak érző szakembereket, orvosokat és gyógypedagógusokat. 

Az oktató DVD már most is igényelhető a Down Egyesülettől, illetve letölthető itt: letölthető oktató DVD.

A témában 2014. szeptember 25-én, Budapesten egy országos konferenciát szervez az egyesület, ahol külföldi vendégek is megjelennek, és tartanak előadást a közös kétéves projektről, az elkészült oktató anyagról, a tapasztalataikról nemzeti és nemzetközi színtérről vett példák alapján.

A programra minden érdeklődőt szeretettel várunk! info [kukac] downegyesulet.hu