Szombathelyen jártunk

dora2016. május 18.


Az inkluzív oktatásról szóló Mindenkinek becsengettek! programunk szombathelyi színhelyeire látogattunk, közvetlen tapasztalatot gyűjtve a program helyi megvalósításáról. A Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskolában az igazgatónő, Fokiné Rácz Ilona és munkatársai remek eredményekről számoltak be. Az egyébként integrált nevelési módszereket alkalmazó, referenciaintézményként működő általános iskolába 13 éve járhatnak elsősorban testi fogyatékkal élő kisdiákok is. A Mindenkinek becsengettek! program keretében egy értelmileg érintett tanuló kapcsolódhatott be az iskola életébe, tíz órában. A mintaprogram sikerét bizonyítja, hogy a vendégdiák és a bercsényisek egyaránt nagy örömmel fogadták egymást, a bevont pedagógusok a lehető legnagyobb odaadással és szakmai felkészültséggel integrálták a vendéget, és a szülők is teljes mértékben együttműködőek voltak. A pedagógusok hangsúlyozták, hogy több integrált órára is lenne igény. Nem csak itt, hanem az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központban is öröm volt látni, hogy a pedagógusok annak ellenére elhivatottan támogatták a Mindenkinek becsengettek! programot, hogy az a szokásostól nagyobb feladatot, plusz energiát igényelt a részükről.

Köszönjük nekik, várjuk a következő találkozást! Június 4-én Szombathelyen zárjuk programunkat, a gálán bemutatva az inkluzív órák közvetlen eredményeit.