Hírek

Alma

Alternatív évnyitó bicikli csengőszóra

2013. augusztus 14.Mindenkinek becsengettek hírei

A Down Egyesület a Mindenkinek Becsengettek program egyedi évnyitójaként és a Nyír Plaza egy közös csengetésre invitálja a bringásokat. A figyelemfelhívó kezdeményezés célja, hogy Magyarországon minél több gyermek ismerje meg a fogyatékkal élőket, rajtuk keresztül pedig kialakuljon a befogadó nevelés intézménye mellett a társadalmi elfogadás hazánkban. Az alternatív évnyitón részt vesz az Alma Együttes, valamint a NEMADOMFEL együttes is.

Együttműködik a Down Egyesület Hoffmann Rózsával

Együttműködik a Down Egyesület Hoffmann Rózsával

Együttműködési nyilatkozatot írt alá dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, Kisari Károly, a nyíregyházi Down Egyesület elnöke és Kerekgyártó Sándor, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden a minisztériumban a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált neveléséről.

Szakácsi Ferike

Gyermekzsivajjal telt meg a színház pódiuma

Második alkalommal rendezte meg a nyíregyházi Down Egyesület a „Mindenkinek becsengettek!” gálarendezvényt - a fogyatékkal élők világnapjához kapcsolódóan - szombaton a Móricz Zsigmond Színházban. Az egyesület oktatási programjában résztvevő nebulókon kívül (több mint 300 sajátos nevelési igényű, valamint egészséges gyermek) a gálán részt vettek az ő családjaik, valamint az őket tanító pedagógusok, így megtelt a színház gyermekzsivajjal.

Határok nélküli nap a nyíregyházi Öko Játszóházban

Határok nélküli nap a nyíregyházi ÖKO Játszóházban

2012. szeptember 19.Mindenkinek becsengettek hírei

Az Európai együttműködés napját közel 40 ország ünnepli meg. Az egész héten át tartó közös rendezvényeken a jókedv, a szórakozás mellett lehetőség nyílik mindazon fejlesztések bemutatására, melyek a hétköznapi élet különböző színterein valósultak meg. Megismerhetik a munkahelyteremtés, egészségügyi ellátás fejlesztése, környezetvédelem, energia transzport területein elindult projekteket, eredményeket.

MBCS tábor

Videón a "Mindenkinek becsengettek!" tanévnyitó Civil Szafari

2012. augusztus 28.Mindenkinek becsengettek hírei

"Mindenkinek becsengettek!" tanévnyitó tábort és Civil Szafarit rendezett a Down Egyesület a Nyíregyházi Állatparkban, ahol ukrán és magyar fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok találkozhattak, akiknek nemcsak színes és érdekes programokat szervezett a nyíregyházi szervezet, hanem alkalmuk nyílt megismerkedni egymással, tapasztalataikat megosztani, együtt nevetni.

MBCS Tábor

Oldalak