Hírek

Csodavár Korai Fejlesztő Centrum

A Down Egyesület köszöni mindazoknak, akik lelkes munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum megnyithassa kapuit Nyíregyházán a fogyatékkal élő gyermekek számára!

A videó elindításához kattintson a képre!

Hozzászólások kikapcsolva
 

Megnyitott a Csodavár!

Éves szinten körülbelül ezer gyermeknek lenne szüksége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében korai fejlesztésre, ennek ellenére mindössze 70-80-an veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Sokan Budapestre, egyéb vidéki nagyvárosba, vagy külföldre viszik fogyatékkal élő gyermekeiket. Ez motiválta a nyíregyházi Down Egyesületet abban, hogy megvalósítsa a Csodavár Korai Fejlesztő Centrumot fogyatékkal élő gyermekek és családjaik számára a megyeszékhelyen.

A belvárosi, közel 50 millió forintos beruházás főleg magánadományokból és önkéntes munkából valósult meg, három év gyűjtőmunkája van mögötte.
A Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban elsősorban értelmi fogyatékkal élő gyermekeket és családjaikat várják a szakemberek.

 „Kiemelt célunk, hogy a gyerekek minél alacsonyabb életkorban bekerüljenek az általunk nyújtott szolgáltatásába, hiszen ez nagyban befolyásolja a fejlesztések hatékonyságát, ezért együtt kívánunk működni a nyíregyházi, valamint a megyei önkormányzati iskolákkal, egészségügyi intézményekkel, védőnői hálózattal stb. Emellett eltökéltek vagyunk abban, hogy ennek a területnek a szakmai hátterét minél magasabbra emeljük a régióban, ebben kívánunk központi szerepet vállalni, és a releváns oktatási intézményekkel együttműködni.”
Kisari Károly, elnök, Down Egyesület

A Down Egyesület ezúton is szeretné megköszönni az adományozóknak, azoknak az önzetlen megyei lakosoknak, akik felajánlották dísznövényeiket a „Dísznövényre vár a Csodavár” akció keretén belül, a lelkes önkénteseknek, akik időt és energiát nem sajnálva segédkeztek a fizikai és kreatív munkában, valamint a média munkatársainak, akik évek óta segítik a munkát.
A Csodavár Korai Fejlesztő Centrum ünnepélyes megnyitójára augusztus 30-án, 11:00 órától került sor Nyíregyházán, a Szent István utca 21 szám alatt.
A rendezvényt Kisari Károly, a Down Egyesületének elnöke, Kósa Tímea, Nyíregyháza megyei jogú város alpolgármestere, valamint Gulyás József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg.

Hozzászólások kikapcsolva
 

Bábszínház a Csodavárban

Nyitás előtt a gyerekek már birtokba vehették a Csodavár udvarát, hiszen a Vidor fesztivál keretén belül a biatorbágyi Ládafia bábszínház Viadal, avagy a kakas, a császár, meg a gyémánt-félkrajcár című előadását tekinthették meg. A siker nem maradt el!

Hozzászólások kikapcsolva
 

Felkerültek a Mandalák is a Csodavárba!

Boros Bettyéknek hála, a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum falaira felkerültek a Mandalák is. Hamarosan megnyitó!

A fotók megtekinthetőek a képre kattintva!

Hozzászólások kikapcsolva
 

Köszönet az önkéntes csapatnak!

Köszönjük azoknak a lelkes és önzetlen embereknek (Angyaloknak :) ), akik időt és energiát nem sajnálva segítettek abban, hogy a hamarosan nyitó nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrum megvalósulhasson!

A fotóra kattintva megtekinthetők az Alkotótábor hete alatt készült felvételek!

Hozzászólások kikapcsolva
 

Köszönet a Dísznövényekért!

Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt napokban felajánlotta dísznövényét a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum területére. Negyven felajánlás, és több mint 60 cserép virág után a nagyméretű, elszállítandó (a szállításról a Házhoztáp Kft. gondoskodik) dísznövényekből többet nincs lehetőségünk fogadni, viszont aki az alkotótábor során (augusztus 15-19 között) a helyszínre tudja hozni virágát, attól szívesen átvesszük, hogy a Centrumot díszítse!

Köszönjük!

Hozzászólások kikapcsolva
 

Egy kis számmisztika!

A Csodavár címe:

A nyíregyházi Szent István utca 21 szám a – volt -3. kerületben helyezkedik el, így a Down Egyesület óriási meglepetésére, és bizonyítékként a sors kusza szálainak összefonódására tudatjuk: a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum házszáma hivatalosan 0321.

Háttér:
A Down-szindrómás emberek sejtjeiben a 21. kromoszómából – hibás sejtosztódás következtében – nem egy pár, hanem három darab fordul elő, ezért triszómiának hívjuk, és ezért ünnepeljük minden évben szerte a világban a Down-szindróma Világnapját 03.21-én (az elmúlt három évben Magyarországon a Vígszínházban). Ha véletlenek nincsenek, akkor ez csakis a sors keze, azaz a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrum szeptember 1-től sorsfordító szerepet tölt majd be a 0-6 éves korosztály fejlesztésében.

1 megjegyzés
 

Dísznövényre vár a Csodavár!

Szeptember elsején nyitja kapuját a Korai Fejlesztő Centrum Nyíregyházán, a Szent István utca 21 szám alatt. A Csodavárban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fogyatékkal élő gyermekei számára olyan helyet biztosít a Down Egyesület, ahol fejlődésükhöz elengedhetetlen eszközökkel kapják meg a korai fejlesztést 0-6 éves kor között.

Az augusztus 15-19 között rendezett alkotótábor mellett nagyszabású dísznövény-gyűjtést szervez a Down Egyesület. Akinek nem fér lakásában növénye, de egyelőre nem talált neki alkalmas helyet (a Centrum belmagassága 4 méter), vagy aki egyszerűen csak szeretne hozzájárulni a Korai Fejlesztő Centrum zöld hangulatához – ezzel a fogyatékkal élő gyermekek fejlődéséhez -, az hívja a Down Egyesület központi számát (42/444-321), vagy írjon a pr@downegyesulet.hu címre, és a Házhoztáp Kft. készen áll, hogy elszállítsa a növényt a Szent István utcára. Ha pedig személyesen el tudja hozni a felajánlott dísznövényt, akkor az Alkotótábor keretein belül augusztus 15-19 között reggel 9-től délután 5-ig várjuk a Szent István utca 21 szám alatt, ahol a Nyíregyházi Főiskola Tuzson János Botanikus Kert munkatársai osztályozzák és helyezik el a zöld dekorációt.

A dísznövények mellett az alkotótáborba minden segítő kezet szeretettel vár a Down Egyesület, így ha Ön is szeretne hozzájárulni a fogyatékkal élő gyermekek korai fejlesztéséhez magánszemélyként vagy kollégáival közösen, jelentkezzen a pr@downegyesulet.hu e-mail címen!

Hozzászólások kikapcsolva
 

Kölcsey Híradóban a Csodavár

Hozzászólások kikapcsolva
 

Licitálhat a korai fejlesztőért!

A nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrum épületének felújításából származó egyedi cserépkályha, 7 darab gázkonvektor, valamint egy 120 literes Hajdu villanyboiler eladó. Ha szüksége van a jelölt termékekre, vagy ismerősének ajánlaná, licitálhat a vatera.hu oldalon, ezzel is támogatva a Down Egyesületet! A termékek nevére kattintva találja a részleteket és már licitálhat is!

- Valószínűleg a múlt század közepe körül készült, egyedi mintás sötétzöld cserépkályha ->>>

- Hajdu 120 literes villanyboiler szinte új állapotban ->>>

- FÉG Gázkonvektor (3 darab) ->>>

- Fővárosi gázkészülékgyártó konvektor (4 darab) ->>>

Hozzászólások kikapcsolva