(Kis)testvéri kellemetlenségek

A Down-szindrómás (DS) gyerekek számára sok szempontból nagyon jó, ha kistestvérük születik - a szempontok többsége ugyanaz, mint a nem DS gyereknél, és hozzá jön még a tanulás egyedülálló lehetősége is. Az új helyzet és a szerepek átrendeződése azonban őket is ugyanúgy megviselheti, mint bármelyik másik gyereket. Judy Dunn,  a testvérviszonyok szakértője több éves kutatásának összegzéseként összeállított egy listát arról, hogy tipikus fejlődésű gyerekeknél mely tényezők befolyásolják leginkább a nagyobb testvér reakcióját a kisebb érkezésére:

1. A gyerek temperamentuma. Ezen nem tudunk változtatni, de jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy a mi gyerekünk számára hol húzódnak a kellemes-kellemetlen-elviselhetetlen határai és a lehetőségek szerint ezeket figyelembe is vesszük.

2. Az anyán kívüli többi gondozóval való kapcsolata. Amikor a kisbaba az anya idejének és energiájának nagy részét felemészti, nagyon jól jön, ha a nagyobb testvérnek van kihez fordulnia. Az apa vagy a nagyszülők elérhetősége és figyelme ilyenkor sokat jelent a "háttérbe szoruló" gyerek számára.

3. Az otthonon kívüli szerepei és élete (pl. óvoda). Jó, ha van olyan közösség, ahol nem kell vetélkedni a testvérrel, ahol "alanyi jogon" érhető el a sikerélmény és a kibontakozás.

4. Kórházi szülésnél az anya meglátogatásának lehetősége. A kórházi szüléseknél az anya, ha csak néhány napra is, de kiszakad a családból és a nagyobb  testvér életéből. Ha még a látogatás is korlátozott, még kevésbé élhető meg a fokozatosság. A hirtelen, drasztikus változásokat pedig nehezebb feldolgozni.

5. A kistestvér születése körüli időszakban a többi dolog - különösen a napi rutin - állandósága. Az új családtag érkezése önmagában is eléggé felforgatja a világot, ha ehhez még más jelentős változások is társulnak (pl. egy költözés), a stressz még nagyobb. Próbáljunk meg gondoskodni róla, hogy a nagyobb gyerek napirendje ne darálódjon be a kicsiébe (pl. ugyanakkor fekhessen le, mint eddig), és az életével kapcsolatos nagyobb változtatásokat is időzítsük máskorra: ne ekkor költözzön új ágyba, új szobába, ne ekkor próbáljuk szobatisztaságra szoktatni, ne ekkor menjen új közösségbe stb.

A féltékenység - és a stressz, amit az okoz, hogy a testvér felborítja a korábbi világrendet -, nem feltétlenül a jövevénnyel szembeni ellenségeskedésben mutatkozik meg. A nagyobb testvér könnyen érezheti úgy, hogy elvesztette az irányítást az események fölött, aminek a visszaszerzésére remek eszköz a "hiszti". Nagyon jellemző a szobatisztasággal kapcsolatos kontroll megingása is.

A kontroll érzését segítheti, ha igyekszünk a nagytestvérnek minél többször irányító, felelős szerepet adni. "Mutasd meg a kicsinek, hogy kell megmosni a pocakunkat, légy szíves hozz kanalat nekem is, segíts ezt levinni Nagyapónak" stb. Ezzel nem csak azt mutatjuk meg neki, hogy figyelünk rá, hanem azt is, hogy amit ő tud, az fontos, hogy számítunk rá, hogy mindnyájunknak szüksége van rá. Közben azt is átéli, hogy ezeket a fontos dolgokat ő képes megtenni és hogy az ő kezében van az események irányítása. És nekünk sem kell felállni az elfelejtett kanálért :)

Ha eddig nem dolgoztunk ezen, a gyerek átmenetileg rugalmatlanabbá váló tűrőképessége most remek alkalmat kínál, hogy mi tágítsuk a saját határainkat. Tényleg fontos az, amit kérünk tőle vagy csak azért ragaszkodunk hozzá, mert mi találtuk ki (vagy mert velünk is így csinálták)? Jó, ha előre meggondoljuk, hogy a várhatóan nehezen keresztülvihető dolgokat valóban minden áron keresztül akarjuk-e vinni, vagy ha tízszer kell mondani, akkor már le tudunk róla mondani. Ha tízszeri hiábavaló kérés után le tudunk róla mondani, akkor ne ismételgessük annyiszor, végül dühösen beadva a derekunkat, hanem ha valóban ellenállással találkozunk, alakítsuk a beszélgetést már az elejétől úgy, hogy a gyerek azt érezze, természetesen vettük figyelembe a kívánságát, nem a kitartó hiszti vált be. A nem alku tárgyát képező követelményeknek is nagyobb súlyt ad, ha kevesebb van belőlük, és a gyereknek is könnyebb ezeket betartania, ha rajtunk érzi, hogy ez most (kivételesen) nem vitatható.

Sok szülő tapasztalja, hogy milyen fontosak azok az idők (akármilyen rövidek is), amikor egyikük csak a nagytestvérre figyel, csak vele foglalkozik. A nagytestvérnek éreznie kell azt is, hogy ahhoz, hogy figyeljünk rá, nem kell semmi rosszat tennie. Ha x gyerek bántja y gyereket vagy elveszi a játékát, nem x gyereket szidjuk először, hanem y gyerek problémáját igyekszünk orvosolni, és a rosszalkodó gyerek kerül "mellőzött" szerepbe. A kedves, önzetlen gyerek (pl. ha odaadja a játékát) ölelést, puszit, "büszke vagyok rád"-ot kap. (A jutalmakkal egyébként óvatosan kell bánni, nem szabad túlzásba esni, mert egyrészt nagyobb a megerősítő hatás, ha nem mindig van jutalom, másrészt a külső jutalom kiirthatja a belső motivációt és már nem azért kedves, mert kedvesnek lenni jó, hanem a jutalomért.)

Az első hetekben-hónapokban néha úgy tűnhet, mintha a kistestvér a nagyobbnak csak nehézséget hozna. Sok DS gyereket ráadásul a szokásosnál jobban megvisel a kicsi sírása, hangossága, miközben a feszültségeik kommunikálására gyakran életkoruk és nyelvi lemaradásuk miatt is kevesebb eszközük van.  Idővel azonban mindez javul: a kicsi is egyre jobban (és halkabban) kommunikál, és talán a nagy is jobban megszokja, hogy ezt a borzalmas hangot is el lehet valahogy viselni. Nagyon hamar eljöhet az a pillanat, amikor már úgy érezzük, hogy ennél jobb dolog egyikükkel sem történhetett, mint hogy egymás testvérei lettek. A kistestvér olyan társa, partnere lehet a nagynak, mint senki más, se mi, a szülei, se más gyerekek. A kistestvér fejlődése alkalmat kínál a nagynak, hogy őt utánozva maga is előbbre lépjen. Különösen jó hatással lehet a kistestvér a DS nagytestvérek számára általában nehézséget okozó beszéd fejlődésére. Jót tehet a szülőknek is, ha a látókörüket a tipikusan fejlődő gyerekük is tágítja - ebből a DS gyerek is profitál. A kistestvér pedig annak előnyeit élvezi, hogy a szeretetét hatékonyan megmutató, gondoskodó nagytestvére van. A viszonyok később persze változnak, a gyorsabban fejlődő kistestvér átveheti a "nagytestvér" szerepét, de az a különleges kapocs, ami a testvérek között létrejöhet, mindig megmarad.

A sok együtt töltött idővel (ahogy a baba nő, ez az anyának is egyre könnyebb lesz), sok szeretgetéssel, összebújással, csak neki szóló figyelemmel a nagytestvér is jobban fogja érezni, hogy nem az egész világ dőlt össze, csak új világrend van, ahol neki is van helye - és hamarosan már azt látjuk, hogy úgy örülnek egymásnak, mint semmi másnak a világon: