A segített szobatisztaság előnyei sérült gyerekeknél 1.

A segített szobatisztaság (EC) a sérült csecsemők és szüleik számára különösen nagy segítség lehet. Hogy hogyan és miben, azt konkrétan a Down-szindrómásokra vonatkozó adatokkal és körülményekkel mutatom be, de ezek közül nagyon sok vonatkozhat másokra is. A problémát itt valójában az jelenti, hogy bár a sérült gyerekek és szüleik azok, akik számára a segített szobatisztaság mindenkinél több pozitívumot tartogat, és ők azok, akik számára mindenki másnál jobban megtérül a szemléletváltásra fordított energia - egyben ők azok is, akik ennek az energiának leginkább híján vannak. "Van elég bajuk e nélkül is."

Ha sérült baba születik vagy születésénél sérül egy baba, a szülőket ez többnyire érzelmileg is megrázza és az ismeretlen helyzet miatt viszonylag gyorsan viszonylag sok információt kell szerezniük, feldolgozniuk, értékelniük; viselkedésükön, gondolkodásukon, érzéseiken általában gyorsan és sokat kell változtatniuk. Utána kell járniuk, milyen lehetőségeik vannak, ezek közül (jó esetben) választani kell: elkezdődik a mozgás, az érzékelés, a kommunikáció fejlesztése, a tornák, a feladatok. Ebben a helyzetben kevesen érzik csábítónak a kihívást, hogy még valamivel kapcsolatban pont most tanuljanak gyökeresen új dolgokat és próbáljanak ki egy új módszert valamiben, amiben nem muszáj.

Mik azok a pluszok, amik miatt mégis megéri számukra már néhány hetes kortól megismerkedni a segített szobatisztasággal?

A legevidensebb előny, hogy az önálló szobatisztaság elérése így hamarabb megtörténhet. Egy szülőknek szóló tanácsokat tartalmazó könyv, amely szerint a tipikus fejlődésű gyerekek a teljes szobatisztaságot 18-60 hónapos koruk között érik el, a Down-szindrómásoknál ezt 28-95 hó közé teszi. Ez azt jelenti, hogy bár vannak DS gyerekek, akik "normál időben" szoknak le a pelenkáról (és ezt sem szabad elfelejteni!), olyanok is vannak, akik évekkel később. A szórás igen nagy és általában a konkrét esetekben nem lehet előre tudni, hogy melyik gyereknél mire számíthatunk.

Annak, hogy egy DS kisgyerek 1-2 évig visel pelenkát (EC-vel) vagy 5-8 évig ("hagyományos" módon), több szempontból is lehet jelentősége. Az olyan kézzelfogható dolgokon túl, mint a bőrproblémák, a fertőzések gyakorisága, a kényelmi szempontok vagy a pelenka ára, a szobatisztaság vízválasztó lehet az intézményi felvételnél is az óvodában vagy iskolában (sajnos akkor is, ha a törvény nem így rendelkezik). A gyereknek és a szülőnek is más érzést, más perspektívát, más életfelfogást ad, és az (ön)bizalom más szintjét jelenti, ha a gyerek pelenkás és ezzel a "kisbabákkal" van egy (vagy még egy) közös vonása, vagy szobatiszta és ebből a szempontból a tipikusan fejlődő "nagy" gyerekekre hasonlít. A tágabb környezet viszonyulása is más lehet a két esetben. Aki nincs benne a helyzetben nap mint nap, talán kevésbé tartja lényeges szempontnak, de sem a család közérzete, sem a gyerek lehetőségei szempontjából nem mindegy, hogy aki találkozik velük, szánakozva bólogat, hogy persze, 5 évesen is pelenkás (és még jó, ha nem azt várják tőle, hogy mindig is az marad), vagy azzal kénytelenek szembesülni, hogy már ez a kicsi gyerek is "túlteljesítette" az elvárásokat, bizonyára más dolgokban is sokkal ügyesebb lesz, mint hitték. (Az elvárások erejéről itt, itt és itt írtam korábban.)

Nem árt gondolni arra sem, hogy a szobatisztaság megtanulása Down-szindrómásoknál nem csak később, de sokszor nehezebben, lassabban is zajlik. Egy olyan módszernél, amely azon alapszik, hogy a gyerek mozgásfejlődésének, társas készségeinek és értelmi képességeinek előbb el kell érnie egy bizonyos szintet, teljesen természetes, hogy akiknél ezek a feltételek lassabban és nehezebben teljesülnek, azoknál az erre épülő szobatisztaságra szoktatás is problémásabb. (Pontosan azért kötődik össze az értelmi és társas készségek megítélése a szobasztisztasággal és azért hiszik azt tévesen, hogy aki korábban lesz szobatiszta, az okosabb, aki később, az meg kevésbé okos, mert nálunk az "okosságra" épülő módszerrel szokás elérni a szobatisztaságot.) Ráadásul ez a késői szoktatás épp a DS gyerekek fejlődési sajátosságai miatt “kénytelen” több elemet tartalmazni az EC módszerei közül, csak ebben az életkorban már ezek a módszerek kevésbé hatékonyak, mint egy pár hetes csecsemőnél. Ez azt jelenti, hogy ha csak azért utasítjuk el az EC-t, mert ennek intenzív, kölcsönösen egymásra figyelő jellege miatt a szülő részéről is aktív szerepvállalásra van szükség, akkor nem biztos, hogy jó boltot csinálunk: megeshet, hogy gyakorlatilag ugyanilyen intenzív és aktív szerepvállalásra lesz szükség később is, csak akkor már kevesebbet érünk el vele.

Természetesen az sem mindegy, hogy az önálló szobatisztaság elérééséig eltelő időben mi történik - és ezért van értelme a kevésbé "totális" és lassabban haladó EC-nek is - ha a gyerek egész nap és mindennap pelenkában van és az ürítés ingereinek figyelmen kívül hagyását tanulja és gyakorolja éveken át, biztosan nehezebb lesz erről átszoknia arra, hogy figyeljen a teste apró jelzéseire (Down-szindrómásoknak néha a fájdalomküszöbe is magasabb), és megfelelően reagáljon rájuk, mint ha legalább néha tapasztalatokat szerezhet erről is.