A "rosszaságnak" értelme van

Ha be szeretnénk avatkozni valamilyen magatartásprobléma ismétlődésébe, érdemes abból kiindulni, hogy minden viselkedésformának van valamilyen funkciója. Nem azért csinálja ezt a gyerek, hogy bosszantson minket, hogy megkeserítse az életünket vagy mert "rossz gyerek" és kész, hanem mert valamit el akar érni. Az pedig, hogy milyen választ kap a viselkedésére, befolyásolja, hogy a jövőben az adott viselkedést gyakrabban vagy ritkábban gyakorolja-e. Az ötlet, hogy értelme van a kellemetlen viselkedésnek is, talán triviálisnak tűnik, de amikor éppen az történik, amit nem szeretünk, gyakran elragadnak minket az érzelmeink és inkább csak túlélni akarjuk a helyzetet, mint megérteni és megoldani.

A cselekvés célját könnyebb felismerni az olyan helyzetekben, amikor az valami konkrét tárgy megszerzése ("Add ide a labdát!") vagy valami kívánatos cselekvés megvalósulása ("Vegyél fel az öledbe!"). Egy fokkal nehezebb észrevenni, amikor a figyelmünk megszerzése a cél, pl. mert nehéz átérezni, hogy ha rosszallóan fordulunk a gyerek felé, ő annak "örül", pontosabban elégedett azzal, hogy bármilyen módon is, de vele foglalkozunk. A cselekvés célja nem csak valami megszerzése lehet, hanem valami elkerülése is: a csecsemőkoruktól feladatok között élő Down-szindrómások sokszor a tanulás elől "menekülnek". Ha a gyerek elfáradt attól, hogy sokan veszik körül, figyelni kell másokra (egy enyhe halláscsökkenés mellett ez lényegesen fárasztóbb, mint egyébként) és mások is figyelik őt, céllá válhat a figyelem és a közösség kerülése. A fájdalomról is megpróbálhatják elterelni a figyelmüket pl. másokkal vagy önmagukkal szembeni agresszióval. Bizonyos tárgyaktól is idegenkedhetnek: furcsa tapintású játékoktól, kényelmetlen ruháktól, számukra kellemetlen textúrájú vagy ízű ételektől.

A cselekvés irányulhat belső ingerek kerülésére (pl. fájdalom) vagy megszerzésére (pl. egy ringató mozgás megnyugtató hatása), de a motiváció lehet társas is, amikor a gyerek egy másik személytől akar valamit. Kommunikációs nehézségek esetén a társas motiváció  könnyen vezet problémás viselkedéshez, hiszen ha a gyerek szóban nem tudja kifejezni, mit szeretne, valamilyen más csatornát kell találnia. Hasonló dolog történik tipikus fejlődésnél is a kicsi gyerekekkel, akiknek már vannak határozott elképzeléseik arról, hogy mit szeretnének, de a nyelvi eszközeik még nincsenek meg a vágyaik kifejezéséhez. Néhány szülő ezt az időszakot babajelekkel hidalja át és/vagy kezdettől arra törekszik, hogy a gyerekkel minél inkább egy húron rezdüljenek és kihasználják a nem szavakon alapuló kommunikáció lehetőségeit is (sok testkontaktussal, szoptatással, a segített szobatisztaság gyakorlásával). Lassabb nyelvi fejlődésnél ez a szakasz tovább tarthat, de ugyanezek az eszközök rendelkezésre állnak sérült gyerekek nevelésénél is.

Down-szindrómásoknál a viselkedésproblémák mögött nagyon gyakran a figyelem felhívás vagy feladatkerülés motivációja áll, de hogy konkrétan az a gyerek /azok a gyerekek, aki(k)nek a viselkedésére mi szeretnénk hatni, mely viselkedésformákat választják gyakrabban, és azt mire használják, csak megfigyelés útján állapíthatjuk meg. Megfigyelni azt érdemes, hogy mi előzi meg és mi követi a problémás viselkedést. Ha egy táblázatba gyorsan lejegyezzük a fontos körülményeket, könnyebb lehet észrevenni a több eset mögötti mintázatot:

 

Fontos lehet azonban néhány olyan körülmény is, ami nem közvetlenül előzi meg a nemkívánatos cselekvést, mégis befolyással van annak gyakoriságára. Jellegzetesen ilyen, ha a gyerek beteg vagy fáradt - és Down-szindrómás gyerekeknél mindkettő gyakoribb lehet. A tipikus fejlődésű gyerekek is nyűgösebbek, ha betegek, a DS gyerekek gyakrabban lehetnek betegek, így gyakrabban lehetnek nyűgösek is. Az alvásproblémák is gyakoribbak náluk: komolynak számító gondok is, mint a légzéskimaradás, de azok a jellemzően nem kezelt, de kellemetlen tünetek is, mint a nyugtalan alvás, gyakori ébredés, nagyon korai (5 előtt) kelés. A kialvatlan gyerek ingerlékenyebb, nyugtalanabb, kevésbé tud figyelni és hajlamosabb ismétlődő cselekvésekkel nyugtatni magát.

A viselkedésproblémáknak tehát érdemes megkeresni az okát és a célját is, bár ez nem mindig könnyű. Ha az előzményeket és a következményeket szisztematikusan változtatjuk, egyszerre mindig csak egyet, könnyebb lehet a hatásokat elkülöníteni. Onnan tudjuk, hogy megtaláltuk-e az igazi választ, hogy ha csak ezt az egy körülményt változtatjuk, megváltozik a gyerek viselkedése is.