Hihetetlen - és nem is igaz
Amikor fogyatékos gyerek születik vagy egy kicsi gyerek fogyatékossá válik, vagy krónikus, súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved, a diagnózist a szülők szinte kivétel nélkül traumaként élik meg. A megrázkódtatás pedig kiszolgáltatottá, sebezhetővé és könnyebben befolyásolhatóvá teszi őket. A kétségbeesett ember számára mindegy, ki nyújtja és milyen a szalmaszál, ha nincs más, abba kapaszkodik. Sőt, ha mindenki azt mondja, nincs remény, csak egy valaki állítja, hogy velem a lehetetlent is elérheted, fogd meg az én szalmaszálamat, nem látszik ugyan, de hinned kell benne, hogy ott van - ha nagy a baj, még azt is megfogjuk, mert remény nélkül nem lehet élni, bizakodás nélkül nem lehet lépni.
Ilyen láthatatlan szalmaszálat megdöbbentően sokan kínálnak: cseppekben, golyócskákban, tablettákban, krémekben, ásványokban, műanyag csövekben, hangokban, színes fényekben, mágneses terekben, rezgésekben, hullámokban, érintésekben - mindenben, amiről bárki hajlandó elhinni, hogy hat, gyógyít, "harmonizál", "helyreállítja a szervezet felborult egyensúlyát" vagy "fejleszt" - és persze hajlandó érte fizetni.
Vannak lelketlen pénzhajhászok, akik profin használják ki a kiszolgáltatott embereket, de vannak olyan gyógyítók is, akik valódi szolgáltatást nyújtanak a tarifájukért, csak éppen nem azt nevezik meg szolgáltatásként, amit adnak. Például lelki támaszt, meghallgatást, biztatást, terápiás, feltáró beszélgetéseket (akár valódi pszichoterápiát) adnak és aztán valami csodaszerért kérik el a pénzt, amit a beszélgetés végén előírnak. Valahányszor az ember beveszi a szert, megerősíti a hitét a gyógyulásban, a fejlődésben. Ez akkor is működik, ha a gyerek veszi be a szert / kapja meg a kezelést és a szülő hisz a hatásosságában. A placebó-hatáshoz elég az ő hite. Amiben a szülő hisz, az a gyerek számára ugyanolyan valóságos, mint a szekrény sarka. Amíg ez nem hajtja bele a családot egy csodakereső spirálba, addig akár rendben is lehet.
Az embernek néha szüksége van kapaszkodókra, külső jelképekre, amire felfűzheti a hitét, amire támaszkodva összeszedheti az erejét, amik segítenek szem előtt tartani, hogy nincs egyedül. Amíg tudja, hogy a saját ereje, a saját hite viszi előre és a cél nem az, hogy mindig a mankó tartsa, hanem az, hogy megerősödve a saját lábára álljon, ugyan ki törhet fölötte pálcát, hogy miből készült az a mankó? A placebó hatása is valóságos hatás és az emberi elme hatalma is bámulatos. Még fel sem derítettük teljesen, de már most is tudjuk pl. hogy az idegrendszer és az immunrendszer közvetlen összeköttetésben áll, vagy hogy az emlőrák lefolyása pozitívan befolyásolható hipnózissal.
A szülő számára azonban itt a gyereke életéről, életminőségéről van szó - ez pedig minden pénzt megér, vagy még többet. A gyerek reménytelen helyzetében az egyik legrosszabb, hogy a szülő tehetetlen, a csodaterápiák, csodaszerek pedig nem csak azt a reményt adják, hogy valami javulás mégis lehetséges, hanem azt az érzést is, hogy a szülő mégis tehet valamit. Sőt, egyenesen a "mindent megteszek/megtettem" érzését adhatják, különösen, ha valóban sok áldozatot kíván az elérésük: ha minden követ meg kell mozgatni, hogy elő tudják teremteni az árát, ha el kell hozzá költözni, ha külföldre kell utazni, ha az egész család életét át kell szervezni érte, de akár az is, ha a kezelés fájdalmas. És minél nagyobb az áldozat, a szülőnek annál inkább érdeke, hogy a legkisebb változást is úgy értékelje: használ a gyógymód. (Nem azt állítom, hogy minden drága kezelés humbug, hanem hogy a drágaság a terápia hatékonyságtól függetlenül így hathat. Placebóból is jobban gyógyít a drágább.)
Nem is a csodavárással van itt a gond, hanem az áldozatok aránytalanságával (nem a bajhoz, hanem a várható javuláshoz képest) és azzal, hogy az energia "rossz irányba" folyik, értelmesebb dolgok helyett költjük a pénzt a szemfényvesztésre. Mert csodák vannak. Egy újszülöttnél, kicsi gyereknél nagyon ritkán lehet valóban tudni, hogy meddig juthat el, mivé válhat. Az egészségügyben gyakran a legrosszabb lehetőségből indulnak ki, arra akarják a családot felkészíteni, hiszen ha annál jobb lesz a helyzet, csak örül mindenki, de ha túl optimista jövőt festenek a szülők elé, még a végén számon kérik rajtuk. (Ha tudnák, hány szülőben marad meg örökre a tüske, hogy "az orvosok" lemondtak a gyerekükről, és hányan gondolnak arra, hogy nagyobb gyereküket visszaviszik megmutatni annak a szakembernek, aki szerint "soha nem lesz képes" bizonyos dolgokra!) Még csodaszerek is vannak. Ki vitatná a gyógypuszi csodás erejét? :) A szeretet, a bizalom, a nyitottság, a szeretetteljes érintések, a testkontaktus, a szoptatás, a gyerekre figyelő, igényeit tiszteletben tartó gondoskodás, harmonikus családi élet, a békés együttlétek - ezek valódi csodákra képesek. Ha az álterápiák ezektől fosztanak meg (pl. mert míg robotolunk, hogy előteremtsük az árát, nem marad energiánk egymásra figyelni), vagy ezek miatt hanyagoljuk el a kisebbet ígérő, de abban a kicsiben valóban hatásos gyógymódokat, a csodamódszerek jóval többe kerülhetnek, mint a (többnyire számla nélkül) kifizetett tarifa. Akkor nem "mindent megteszünk", csak "mindenfélét teszünk" - ész nélkül. És bár a ráció nem mindenható, időnként mégis jó tanácsai lehetnek.
Nyugodtan kezdjünk kérdéseket feltenni, többször is meggondolni a dolgot, akár átverésre gyanakodni is, ha a következőket látjuk:
• A terápia/szer túl sok mindenre jó, köztük gyógyíthatatlan állapotokra is vagy olyan általános tünetekre, amelyekkel lényegében bárki jellemezhető
• Ha a hatás nem ellenőrizhető objektív mérésekkel (ez nem ugyanaz, mint a "garantált hatás" ígérete)
• Ha nincs ellenjavallat, nem kívánatos mellékhatás vagy hátrány
• Ha a kiinduló (igaz) állítás és a következtetés nagyon messze van egymástól (pl. a színeknek hatása van az ember hangulatára, tehát színes fénnyel betegségeket lehet gyógyítani).
• Ha csodát ígér (nem kell persze mindenáron kizárni, hogy csoda történhet, de garantálni ilyet felelősséggel nem lehet). Lehet, hogy az eljárás tényleg jótékony hatású, pl. csökkenti a stresszt, de ez a pozitív hatás jóval csekélyebb az ígértnél és nagyon messze van a gyógyulás (gyors/normál tempójú fejlődés) garanciájától.
• Ha a "bizonyítékok" mind anekdotikusak (XY elmeséli, hogy ő is használta és lám, meggyógyult / jól fejlődött)
• Ha arra hivatkoznak, hogy a tudósok irigysége miatt nincs tudományos háttér.
• Ha a tudományoskodó, szakszövegnek tűnő leírás mögött értelmetlen fábólvaskarikák, nem létező élettani folyamatok állnak (ehhez persze kicsit tudni kell arról, milyen élettani folyamatok léteznek vagy nem léteznek, vagy rá kell szánni az időt, hogy utánanézzünk)
• Ha a beavatkozás hatásosságát nem igazolják klinikai kísérletek, kettősvak tesztek (nem elég, ha csak hivatkoznak ilyenek létezésére), ahol egy csoport a szert/gyógymódot kapta, a másik placebót, még a kísérletet lefolytatók sem tudták, hogy ki melyiket kapja, és az eredmény létrejöttéből a véletlen szerepe statisztikai módszerekkel kizárt.
• Ha a módszer működésének magyarázata nyilvánvalóan ellentmond a tudománynak és/vagy a józan észnek.
Nem állítom, hogy a tudomány mindent "tud" vagy hogy csak az létezik, amit tudományos módszerekkel is meg tudunk fogni. Csak azt állítom, hogy amikor olyasmivel találkozunk, ami a racionálisan belátható dolgoknak ellentmond, akkor érdemes jobban meggondolni, hogy költünk-e rá: felhívjuk-e emelt díjjal a tévés csodadoktort, aki a képernyőn át, szigorú nézésével gyógyítja meg a genetikai rendellenességeket.
Mivel a tudományosság komoly meggyőző erővel bír, a látszatát akkor is megéri fenntartani, ha valójában ez is csak a megtévesztés része. Lehet kutatásokra hivatkozni akkor is, ha azok nem bizonyítják a beavatkozás hatékonyságát (hanem mondjuk csak azt, hogy a használók - ki tudja miért - elégedettek voltak vele. Jusson eszünkbe a kísérlet, amelyben azt vizsgálták, hogy a megvilágítás hogyan hat a munkavégzés hatékonyságára, és azt találták, hogy a munkások még akkor is jobban dolgoztak, ha már alig láttak - attól, hogy "fontosak lettek" és figyeltek rájuk) vagy nem olyan körülmények között hat, mint ahogy alkalmazzák (pl. egy petricsészében másképp viselkedhetnek a sejtek, mint a szervezetben). Nem számít megbízható eredménynek az sem, amit sehol sem publikáltak, amit senki más nem ellenőrzött és nem igazolt.
Tényleg nem akarok pálcát törni senki fölött, aki "tudománytalan" eszközöket használ, mi is kaptunk jó barátoktól efféle segítséget, és most is örömmel gondolok vissza rájuk, mert ezek akkor, a kezdeti ijedelemben azt jelentették, hogy ők is mellettünk állnak. Aki régóta ismer, tudja, hogy sok mindent kipróbáltam már, és a járatlan utak is mindig vonzottak. Szívből örülök, hogy tudom: hívő rokonok és barátok imádkoznak értünk. Csak sajnálom azokat a családokat, akik erejükön felül küzdenek azért, hogy "mindent megtegyenek", miközben senki sem mondja meg nekik, hogy a csodát nem a kuruzslók csinálják veletek, erősek vagytok, csak szeressétek egymást (és magatokat), figyeljetek egymásra (és magatokra) - és ne dobjátok ki minden racionális, kritikai gondolatotokat az ablakon, hanem tájékozódjatok. Lehet, hogy nem történik világraszóló csoda, de sokféle valódi segítséget kaphattok valódi szakemberektől, valódi barátoktól. És szeretni, boldogan élni mindenkinek joga van, hókuszpókusz nélkül is.
