"Így születtem"

Az új-zélandi StarJam fogyatékos gyerekek számára teremt lehetőséget, hogy kipróbálják magukat az előadóművészetben. Énekelnek, táncolnak, hírességekkel készítenek interjúkat, közösségbe kovácsolódnak, önbizalmukat erősítik és új célokat tűznek ki maguk elé. A szervezetet alapító házaspár saját esküvőjén kapta az ihletet, ahol az asszony fogyatékos öccse mondott beszédet - ami az egész vendégseregre mély benyomást tett és megváltoztatta a szemléletüket. Saját bevallásuk szerint az teszi őket különlegessé, hogy nem az van a fókuszban, amit a gyerekek nem tudnak, hanem az, amire képesek.

Ezzel az előadással egy bevásárlóközpont közönségét lepték meg: