Nem beszél, de mégis

A 9 éves Enrique Mendez Down-szindrómás és nem tud beszélni. Legalább is eddig nem tudott, és most sem úgy, mint a többiek. Az érintőképernyőnek és egy számítógépes programnak köszönhetően már kompetensen részt tud venni a beszélgetésekben, sőt, ahogy az édesanyja nevetve mondja, az irányítást is átveszi. Eddig a szülők sem ismerték fiuk gondolatait, most azonban előttük is feltárult a személyisége. Korábban más kommunikációs csatornákkal is próbálkoztak, de kevés sikerrel: A jeleléshez a kisfiú finommozgása nem elég fejlett, így a kézjeleit nagyon kevesen értették. Most azonban bárkivel tud beszélni, édesanyja szerint kifejezetten udvariasan.

A "Proloquo2Go" két előre programozott szókészletet és több, mint 14000 képet és szimbólumot tartalmaz, melyek oldalankénti megjelenítése 9 és 36 között változtatható. Magát a fejlesztőt, David Niemeijert is meglepte, milyen sokat jelenthet a program egy olyan gyerek és családja életében, mint Enrique: nem csak kommunikálni tud jobban, de ezzel nagyobb befolyása van a saját életére is és több olyan dologra képes, mint a vele egykorú gyerekek.

Ezen a linken látható egy videó arról, hogyan használja Enrique az eszközt. A felvétel bemutat egy másik, sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásához használható programot is, de a végén újra a Down-szindrómás kisfiú látható - a gép segítségével köszöni meg a fejlesztőnek, hogy hangot adott neki.

Amíg magyar nyelven is elérhetővé válnak a hasonló programok, legalább annyit jegyezzünk meg tanulságnak, hogy ha egy gyerek nem beszél, az nem jelenti azt, hogy nem érti, amit mondunk neki, sem pedig azt, hogy nincs mondanivalója.