A szóképes olvasás és a Down-szindrómás gyerekek

Láttuk, hogy a szóképes olvasás időigényes, csak egy alap szintig visz el és magyarul lényegében fölösleges. Miért lehet jó ötlet mégis, ha a Down-szindrómás gyerekek így tanulnak?

Azt tudjuk, hogy a Down-szindrómások gyenge pontja általában a hallott információ feldolgozásában és az alfabetikus olvasásban is érintett verbális rövidtávú memória. Azt is tudjuk, hogy ennek hiányosságait egyedülálló módon tudják ellensúlyozni a vizuális memória használatával. Mivel a szóképes olvasás vizuális mintafelismerésen alapszik, a szóelemző vagy alfabetikus (a betűk egyenkénti megtanulásával kezdődő) olvasástanulás pedig nagyon hamar elkezd a verbális memóriára támaszkodni, nem csoda, hogy a különböző olvasási készségek közül a szófelismerés az, amit a Down-szindrómások a legsikeresebben tudnak megtanulni, akár a tipikus fejlődést elérő szinten is.

Természetesen számukra is az lenne a legideálisabb, ha mindnyájan megtanulnák az alfabetikus olvasást, hiszen enélkül sem a magas szintű olvasás, sem az írás nem érhető el - ez azonban nem egy reális cél. A lehetőséget mindenkinek meg kell kapnia, de aki ezzel nem tud élni, annak a szóképolvasás nyithatja meg a kaput, hogy az olvasásnak se az előnyeiből, se az örömeiből ne legyen teljesen kizárva. Egy óvodás 25-30 szóval már egy egyszerű mesét el tud olvasni, egy felnőtt számára pedig már akár egy kb. 50 szavas logografikus olvasás is szintkülönbséget jelenthet az önállóságban (gondoljunk az olyan feliratokra, mint a nyitva, zárva, férfi wc, női wc, tolni, húzni, bejárat, kijárat stb.).

Down-szindrómásoknál is az alfabetikusan olvasók teljesítménye magasabb, és minden mutatóban (szófelismerés, olvasási megértés, szókincs és nyelvtan megértése, betűismeret és számterjedelem) meghaladja a logografikusan olvasókét, ugyanakkor a szóképfelismerés szintjére eljutó gyerekek is jobban teljesítenek, mint az egyáltalán nem olvasók. Olvasási megértés vagy szófelismerés tekintetében ez evidensnek is tűnik, de ugyanez a helyzet a szókinccsel és a számterjedelemmel is.

A tanulásra, különösen az elvont dolgok tanulására nehezen motiválható gyerekeknél (ez a Down-szindrómánál gyakran előfordul) kitüntetett fontosságot kap egy másik szempont is: a szóképolvasással azonnal értelmes egységeket olvasnak, azonnal látják, mire jó, amit tanulnak, azonnal sikerélményük van. Ha először betűket tanítunk, egy látszólag értelmetlen, kézzelfogható dolgokhoz nem kapcsolódó gyakorlással kell kezdeni. Tekintve, hogy náluk a tanulási folyamat is lassabb, ez a szakasz elég hosszú lehet ahhoz, hogy az érdeklődésüket felőrölje. Még ha a lehető leghamarabb értelmes szavakat rakunk is ki a betűkből, ezek nem fognak olyan közel állni a mindennapi életükhöz, mint a saját nevük, kedvenc tevékenységeik, mesehőseik.

Fontos szempont lehet az is, hogy a szóképolvasást már óvodás korban el lehet kezdeni, míg a betűk felismerésére és összeolvasására a tipikusnál általában később képesek, így az olvasás előnyeiből lényegesen később részesülhetnek (noha igen nagy szükségük lenne ezekre a pozitív hatásokra). A debreceni Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény helyi tanterve a Down-szindrómások többségét is magában foglaló értelmileg akadályozott (középsúlyos értelmi fogyatékos) gyerekek számára az általános iskola első két osztályában heti 2-ben határozza meg az olvasás-írás előkészítésének kötelező óraszámát. Az első betűkkel (konkrétan: a, i, í, o, ó, m, l, O, Ó) 3. osztályban, azaz leghamarabb 9-10 éves korukban kezdenek ismerkedni. Az első mondatot 6. osztályban látják, ekkor van az első “értő olvasás” órájuk (egy évben 30). Az utolsó betűket 7. osztályban tanulják. Az olvasástanítás párhuzamosan zajlik az írás tanításával és kizárólag a hang-betű megfeleltetésekre alapuló megközelítést alkalmaz.

Az, hogy a tantervben így szerepel, nyilván nem jelenti azt, hogy az olvasástanítás a gyakorlatban minden esetben így is zajlana, de az azért látható, hogy ez a tanterv egészen más elméleti alapokon nyugszik és egészen más gyakorlatot valósít meg, mint az, amelyben 3-4 évesen mondatokat olvasnak és a betűket a szavakból tanulják meg, ha és amikor meg tudják tanulni. A szóelemző olvasással tanulók számára nem csak az olvasás előtti évek másak (láttuk, hogy ez akár 6-7 évet is jelenthet), de az is jobban pórul jár, aki nem tudja megtanulni a betűk összeolvasását: nem fog tudni elolvasni gyakorlatilag semmit. Annak a szóképolvasással indulónak viszont, aki nem tudja megtanulni a betű-hang párosítást, marad egy korlátozottabb olvasott szókincse és a motivációja, hogy olvasson, tanuljon tovább.

Ha szükséged van a fenti kutatási adatokat alátámasztó valamely publikáció hivatkozására, írj a downtudastar [kukac] gmail.com címre.