Olvasás: Ami a szülőkön múlik és ami nem

Leila A. Ricci, a California State University kutatója 2011-ben, az International Journal of Special Education c. folyóiratban publikálta kutatását azzal kapcsolatban, hogy az otthoni, olvasást támogató környezet és a szülők olvasással kapcsolatos vélekedései hogyan függenek össze a Down-szindrómás kisgyerekek olvasás iránti érdeklődésével és az olvasáshoz vezető alapkészségeik kialakulásával. (A teljes publikáció letölthető innen, angolul.)

A szülők által kitöltött kérdőívek és a gyerekek képességeinek felmérése azt mutatta, hogy a tipikusan fejlődő gyerekekkel ellentétben a Down-szindrómásoknál az otthoni körülmények nem függenek össze a formális oktatás előtt spontán kialakuló, az olvasáshoz és az íráshoz vezető készségekkel, azaz az emergens olvasás szintjével. A betűk és az írás sajátosságainak ismeretét, a jelentés megértését, a passzív szókincset és a fonológiai tudatosságot (szótagolás, rímfelismerés, betű-hang megfeleltetések) náluk legjobban a mentális kor jelzi előre. A 31 iskoláskorú gyerek adatait elemezve Ricci megállapította, hogy kb. a 3,5 év mentális kor az a határ, ami fölött már meg tudták haladni a 6 éves szintű olvasást (szóképfelismerést) és az 5 éves szintű írást (az öt éves kori iskolakezdés kontextusában gondolkodva). A kutató ezt mentális kort a magasabb szintű írás-olvasás szükséges, de nem elégséges feltételének tartja.

Az olvasást támogató környezet azonban a legjobb előrejelzője volt annak, hogy a DS gyerekek mennyire érdeklődtek az olvasás iránt, vagyis azok, akiknek a szülei is szeretnek olvasni, sokat olvasnak együtt és maguknak is, fontosnak tartják az olvasást, könyvtárba járnak és sok könyvet tartanak otthon, azok a gyerekek erősebben motiváltak arra, hogy maguk is olvassanak. A szülők olvasással kapcsolatos véleménye pedig nem csak a gyerekek érdeklődését befolyásolta, hanem összefüggött a passzív szókincs nagyságával és a megértés szintjével is. Ezekben a mutatókban azok teljesítettek legjobban, akiket a szüleik kérdezgetnek a közös olvasás közben, bátorítják a történetek elmesélésére, sokat beszélgetnek a könyvekben látható képekről, és arra biztatják őket, hogy a történetekből saját életükre nézve vonják le a tanulságokat.

Ez azért is fontos, mert a korábbi kutatási eredmények szerint a DS gyerekek szülei általában kevés magasabb szintű kérdést tettek fel a gyerekeiknek, illetve minél súlyosabb volt a gyerek fogyatékossága, annál kevesebbet olvastak neki otthon, különösen a középosztály alatti társadalmi rétegekben. Ma már azonban, különösen az iskolázottabb szülők, többet olvasnak DS gyermeküknek és többet is várnak a jövőjétől. Az elvárások és a befektetett energia pedig együtt mozognak és pozitívan hatnak a gyerekek fejlődésére.

Ricci eredményei azért is tűnnek reálisnak, mert a születési adottságok és a környezeti hatások összefonódására mutatnak rá. Egyrészt alátámasztják, hogy a szülők viselkedése és hozzáállása jelentősen hathat a DS gyerekek fejlődésére - így az olvasástanulásra is -, ugyanakkor azt is megerősítik, hogy a gyerek teljesítménye a veleszületett adottságain is múlik.