Szóképtanulás magyar Down-szindrómás óvodásoknál 4.: A tanulási motiváció változása

A vizsgálatban részt vevő kilenc gyerek a maga módján természetesen mind különleges eset, voltak azonban ketten, akik a többieknél nagyobb jelentőségű változásokat éltek át ebben a tíz hétben. Statisztikailag igazolható, szilárd tények nem támasztják alá, hogy a változások a szófelismerési instrukció következményeképpen jöttek létre, mégis szükségesnek érzem megemlíteni ezeket a meglepő mértékű változásokat.

Az 59 hónapos (4;11 év) Z. az elővizsgálaton képek párjait ugyan megtalálta négy választásból is, a szimbólumok egyeztetése azonban csak két kártyából sikerült, az is kissé bizonytalanul. Érthető szavakat nem mondott, csak magánhangzókat használt, a tesztfeladatok egy részében a véletlen szintje körül teljesített, de többet végre sem hajtott, pl. mert nem tudott könyvet nézegetni. 15 perc alatt elveszítette a türelmét, már ülni sem volt hajlandó. Bizottsági mérés alapján FQ-ja 40, mentális kora 24 hó volt. A havi átlag 5,15 fejlesztési alkalommal a csoportban a kevesebbet fejlesztett gyerekek közé tartozott (csak ketten kaptak nála kevesebb fejlesztést).

A szófelismerést otthon gyakorolta az édesanyjával, közben egyszer volt annyira beteg, hogy két héten át csak 20 ill. 30 percet tudtak gyakorolni, egy hét gyakorlás pedig teljesen kimaradt. Az édesanya arról számolt be, hogy Z. nagyon érdeklődik a szókártyák iránt és rendszeresen kéri, hogy foglalkozzanak vele, így az otthon gyakorlók közül – a betegség ellenére is – a legmagasabb átlagos gyakorlási időt teljesítették (40,5 percet; az otthontanulók átlaga Z.-t is beleszámolva 35,9 perc volt, szórás 3,6, Z. nélkül 34,7 perc, szórás 2,9).

Az utóvizsgálaton megjelenő Z. teljesen más benyomást tett, mint akit először láttam. Azonnal leült az asztalhoz, minden feladatot végig megoldott és csak akkor állt fel, amikor megmutattam neki az üres dossziét, hogy elfogyott minden játék. (A hang-betű párosításhoz használt kártyákat türelmesen visszatologatta nekem, jelezve, hogy nem akar vele foglalkozni, de nem hagyta el a helyét, megvárta a következő feladatot.) Miközben a vizsgálat után az édesanyjával beszélgettünk, meglátta a gyakorláshoz használt “könyvét”, azzal visszaült az asztalhoz és még azt is végiglapozta.

Az utóvizsgálaton Z. egyike volt annak a négy gyereknek, akik a tanult szavak többségét felismerték és a mondatokból a legtöbbet (75%-ot, az ismert mondatoknak 89%-át) párosította helyesen, többségüket a magánhangzókat hangoztatva fel is “olvasta”, ujjával követve a szavakat.

Az anya beszámolója szerint jelentős változás állt be Z. viselkedésében a vizsgálat 10 hete alatt: figyelmi kapacitása, érdeklődése, együttműködési hajlandósága nagy mértékben javult és - bár korábban a szülővel semmilyen "fejlesztésre" nem volt hajlandó - a szóképfelismerő játékok a kedvenc időtöltései közé kerültek. Az anya megítélése szerint nyelvi területen is szemmel látható volt a fejlődése, mind a kommunikáció szándékában, mind minőségében. Mivel a változás hangsúlya elsősorban a tanulási motiváció növekedésére esett, felmerül a kérdés, hogy mennyiben hordozhat ilyen lehetőséget a szóképes olvasástanítás és mennyiben a módszernek olyan jellegzetességei, mint a személyre szabottság, a “hibázás nélküli tanulás”, a motiváló, érdekes feladatok és a szülők partneri szintű bevonása.

Kissé más természetű, de hasonlóan váratlan mértékű változást tapasztaltunk egy másik gyereknél.