A DOWN Egyesületet 1998-ban alakították meg szüleink, az értelmi sérült gyermekek képzése, készségfejlesztése, integrációja és érdekképviselete céljából.

Az egyesület tagjai és munkatársai azért dolgoznak, hogy hasonló jövőt valósíthassanak meg nekünk, mint amelyet születésünk előtt elképzelhetőnek tartottak volna.

Olyan közeg megteremtésén fáradoznak, ahol kellő figyelmet kapunk, szeretnek, és elfogadnak bennünket. Fejlődhetünk, kibontakoztathatjuk kreativitásunkat, az alkotás segítségével könnyebben kifejezhetjük érzéseinket.

A tevékenységi területükön szinte egyetlen szervezetként tevékenykednek nemcsak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hanem a régióban is. Ismeretterjesztést, időszakos programokat, fejlesztő foglalkozások végzését, szülő klubot – tudomásuk szerint – más hasonló szervezet nem végez.

A DOWN Egyesület megalakulása óta nagy súlyt fektet a Down-szindrómás és egyéb értelmi fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok képességeinek fejlesztésére.

Fontosnak tartják a tájékoztatást, az információk megosztását, olyan szülőkkel, akiknek hozzánk hasonló, Down-szindrómás gyermekük született, és bárki mással, aki érdeklődést mutat a kicsit másképpen működő, de azért sok vidám történéstől gazdag világunk iránt.

Ezt a weboldalunkat többek között azért hozták létre, hogy

“ne csak mi találjuk meg a lehetőségeket, a lehetőségek is megtaláljanak bennünket. “