Down Egyesület
Sztárrá váltak az "MBCS-gyerekek" a Nemzeti színpadán
A „Mindenkinek Becsengettek!” program gáláján Jaksity Kata kalauzolásával színpadra léptek az abban résztvevő iskolák diákjai, a Nemzeti Színház pedig színes programokkal várt kicsiket és nagyokat egyaránt.
Fergeteges MBCS Gála Tatán
Kiváló hangulatban telt a 2012-es "Mindenkinek becsengettek!" Gála Tatán a Magyary Zoltán Művelődési Központban, ahol a programban résztvevő gyerekek színes előadásai után az Alma együttes adott fergeteges koncertet!
Kiállításmegnyitó a Bárczin
„A művészet integrál!” címmel kiállítás nyílt kortárs képzőművészek – köztük ef Zámbó István és Wahorn András – festményeiből április 23-án hétfőn, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karán, majd élménybeszámolót tartott 4 down-szindrómás fiatal, akik szakmai gyakorlaton vettek részt ősszel Spanyolországban. A kiállítás május 5-ig látható a C épület emeleti folyosóján!
20 ezer gyereket hagynak magára - ATV Híradó
A magyar állam 0 és 5 éves kor között magára hagy 20 ezer gyermeket (az ATV híradóban tévesen 200 ezer hangzott el) - láthattuk azon a sajtótájékoztatón, melyet a Down Egyesület szervezett szerdán a Budapesti Korai Fejlesztő Központban. Czeizle Barbara, valamint Kisari Károly Pokorni Zoltánt kérdezte az új köznevelési törvényről. A képre kattintva megtekinthető a videó (a riport a híradó végén, 3:38-nál kezdődik!).
Kezdő rúgások a hétvégi bajnoki meccseken
Down Világnap az M1-en
Nézze meg a Magyar Televízió (M1) ripotfilmjét a IV. Nemzetközi Down Világnapról!