Ki írja a Tudástár cikkeit?

A nevem Gyarmati Andrea. Akkor születtem, amikor híres névrokonom az érmeit gyűjtötte, állítólag miatta kaptam ezt a keresztnevet (a szüleim fiút vártak és a nagy meglepetésben ez jutott eszükbe).

Általános iskolás koromban határoztam el, hogy pszichológus leszek, de a gimnázium annyira elvette a kedvemet a továbbtanulástól, hogy csak négy év kihagyás után jelentkeztem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre (KLTE), akkor is a frissen induló egyszakos angoltanári képzésre. Ez a négy év sem telt eseménytelenül, hiszen érettségi után három műszakban dolgozni kezdtem egy csecsemőotthonban, miközben egy egyházi levelező képzésre jártam. Az otthonban gondozott gyerekek közül egy év múlva örökbe fogadtunk egy kislányt, hamarosan pedig szültem egy kisfiút. Az angoltanári végzettséget már a két kicsi mellett szereztem meg, 1994-ben.

Ez után egy gimnáziumban tanítottam angolt négy évig, órákat adtam általános iskolában és óvodásoknak. Jelentkeztem a KLTE alkalmazott nyelvészeti képzésére, ahol OTDK-n második helyezett lettem egy szótanítással és emlékezettel foglalkozó kutatással (az első szakdolgozatom témája) és egy minnesottai konferencián is előadtam a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákról (második szakdolgozatom témája). Az új, kiváló minősítésű diplomával a zsebemben, 1998-tól két féléven át szakmódszertan órákat adtam a KLTE-n, posztgraduális képzésben szociolingvisztikát tanítottam és távoktató tananyagot írtam. Az angol nyelvészeti doktori képzést is elkezdtem, de ennek első féléve után otthagytam csapot-papot egy fordítói állásért (meg mert nem éreztem igazán magaménak ezt a közeget).

Néhány, kizárólag fordítással töltött, nyugalmasabb év után újra a pszichológia felé, illetve - Jungot és követőit olvasgatva - a jelképek felé fordultam. Egy éven át egy mandalakört vezettem, ahol az évkörrel kapcsolatos szimbólumokat alkotásokban dolgoztuk fel. Ez érlelte meg bennem az elhatározást, hogy újra jelentkezem az egyetemre, ezúttal végre pszichológia szakra. 2003-ban így az ELTE hallgatója lettem.

2006-ban az életünk új fordulatot vett. A két középiskolás nagy mellé megszületett a kicsi lányunk, Down-szindrómával. Mindennapjainkról blogot kezdtünk vezetni, amit hamarosan meglepően sokan látogattak, és az ismertség nyomán riportokra, újságcikkek írására, előadásokra kértek fel a válaszkész csecsemőgondozásról (hordozásról, sírásról, alvásról, szobatisztaságról) és fogyatékos gyerekek neveléséről. Előadtam hordozóheteken, a KAPSZLI-n, hordozóklubban, különböző magazinok, rádió- és tévécsatornák készítettek velem riportot, és jelentek meg cikkeim a Kismama magazinban és a Mindennapi Pszichológia folyóiratban. Utóbbi cikkpályázatán a két legjobb közé választották a csecsemőkori segített szobatisztaságról szóló írásomat. 2010-12 között az [origo] felkérésére az "érintő" blogot vezettem a kötődő nevelésről és a sajátos nevelési igényű gyerekek neveléséről.

A kislányom születése után az egyetemen minden választható témájú munkámban a kötődő neveléssel vagy a Down-szindrómások fejlődésének kérdéseivel foglalkoztam. 2009-ben megszületett a legkisebb gyerekem, ez után 2012 tavaszán váltam újra aktív hallgatóvá, a kognitív pszichológiai programon. Szakdolgozatomban az óvodás korú Down-szindrómás gyerekek olvasástanulási lehetőségeit kutattam és a korai szóképolvasáshoz dolgoztam ki magyar nyelvű anyagot. 2013-ban végeztem.

2012 nyarától a Down Egyesület online Tudástárába írok cikkeket a Down-szindrómás gyerekek fejlődésével és nevelésével kapcsolatban. 2013 tavaszától részt veszek a DownBaba.hu információs portál építésében.