Csodavár Korai Fejlesztő Centrum és Játszóház nyílik Budapesten a XV. kerületben
Játék és fejlesztés egy helyen
Alapkő elhelyezése 2016. július 7-én
Játék és fejlesztés egy helyen
Alapkő elhelyezése 2016. július 7-én
Kedves Szülők, Nagyszülők és Gyerekek!
Megvalósult! Kértünk segítséget, ők meghallották, támogattak, asztalt adtak, kiállítókat szólítottak meg, termékfelajánlásokat kaptunk, árulhattunk és nagyon sok embernek elmondhattuk, mivel is foglalkozunk, kikkel dolgozunk, és kiknek szeretnénk segíteni munkánkkal.
A Down Egyesület és a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum 2016 februárjában 5 fiatal, érdeklődő és merész Down-szindrómával élő fiúval és lánnyal útjára indította a Játsszunk színházat! drámaszakkört. A legszebb reményeink váltak valóra, köszönhetően a szakkör két oszlopos tagjának, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészeinek, Munkácsi Anitának és Nagyidai Gergőnek. Ők voltak azok, akik idejüket nem sajnálva tanították a fiatalokat, hogy egy remek színdarabot adhassanak elő az érdeklődő közönségnek.
Azt mondod, volt idő, amikor hittél, igaz? Talán, amikor gyermek voltál? Vajon ez az érzés miért múlik el, miért halványodik el? Mindenképpen engednünk kell, hogy életünk része legyen újra, aktívan.
Amennyiben egy picit is szükségét érezzük annak, hogy a minket körülvevő világon változtassunk, akkor nincs mese, a csodákban igenis hinnünk kell!
Elmondok most egy mesét, mely mese a csodáról szól, és főszereplői maguk a felnőttek.
A 8. Civil Licit alkalmával, 2015. november 12-én, a sikeres szolgáltatások sorába lépett a Down Egyesület érzékenyítő játéka, a ’0321 Kihívás, Játék előítéletek nélkül’. Ezen a napon az E.ON megvásárolta a szolgáltatást, ahol is a felek vállalták, 210 munkavállalónak mutatják be a játék öt feladatát annak érdekében, hogy a kialakult előítéleteket teljes mértékben eloszlassák az értelmi lemaradással élő fiatalokkal szemben.