Szóképtanulás magyar Down-szindrómás óvodásoknál 2.: A tanulás sikeressége

A kilenc, 4-6 éves Down-szindrómás gyereknek szóló szóképtanítási vizsgálattól azt vártuk, hogy kiderüljön, a magyar gyerekek is képesek a szóformafeilsmerés megtanulására, de a szakirodalom alapján arra számítottunk, hogy nagyon eltérő teljesítményeket mutatnak majd - az IQ-val vagy a passzív szókinccsel várható összefüggésben.

Az alapfeltvést a 10 hét végén mért szófelismerési teljesítmények alátámasztották: mindannyian megtanultak felismerni legalább néhány szót és a többségük a mondatok nagy részét is helyesen azonosította (vagy kiolvasták vagy helyesen párosították képekkel).

A teljesítményében várt nagy különbségek is megmutatkoztak: három gyerek maximális teljesítményt nyújtott a szófelismerésben – még a méréshez használt új képek sem zavarták meg őket – és a mondatoknak is felismerték legalább a két harmadát. Egy gyereket láthatóan túlságosan lekötöttek az új képek, de még így is helyesen azonosította a szavak többségét és a mondatok három negyedét. Egy vizsgálati személy mindenben közepesen teljesített, és négyen mutattak az utóvizsgálaton gyenge eredményt: 1-3 szót és legfeljebb egy mondatot azonosítottak (közülük egy gyerek a három főnév azonosítása után elutasította a feladatokban való további részvételt).

A teljesítmény azonban nem függött össze sem az IQ-val, sem a passzív szókincs nagyságával. Az alacsonyabb IQ-jú gyerekek szülei elégedettebbek voltak a gyerekek fejlődésével (nyelvi teljesítmény vagy általános képességek terén) de mivel megbízható mérés nem ellenőrizte, hogy valójában milyen változások történtek a szülők által megítélt szempontokból, azt nem tudjuk megmondani, hogy az alacsonyabb IQ-jú gyerekek valóban nagyobb mértékű fejlődésen mentek-e át vagy csak arról van szó, hogy az ő szüleik jobban örültek a változásoknak és a kisebb jelentőségű elmozdulásokat is nagyobbnak értékelték. (Ráadásul a kilenc gyerekből csak hat IQ-jára volt adat és a szülők többsége ezeket az értékeket nem tartotta reálisnak.)

A mérések szerint egyetlen mutató járt együtt a szóképfelismerési teljesítménnyel: az, hogy a szülők milyen gyakran hívják fel a gyerekeik figyelmét a környezetükben látható szavakra és betűkre: akiknél ez gyakrabban fordult elő, azok a szófelismerésben jobb teljesítményt nyújtottak. Érdekes részlet, hogy a betűkre irányított figyelem is a szófelismeréssel függött össze (mondatokban is), a betűfelismeréssel nem, tehát nem arról van szó, hogy a gyerekek megtanulták, amit a szüleik mutattak nekik, hanem valamilyen kevésbé direkt kapcsolat lehet a szavakkal, betűkkel való foglalkozás és a szóképfelismerés sikere között.

A szófelismerési teljesítmény és az életkor között ugyan nem mutatkozott szingifikáns együttjárás, de az eredmények eloszlása alapján valószínűsíthető, hogy a szóképolvasás tanulásának alsó korhatárát magyar gyerekeknél érdemesebb lehet az itt alkalmazott négy helyett inkább négy és fél éves kor körül meghatározni. Ennél fiatalabb gyerekek még magasabb IQ esetén is gyengébben teljesítettek.

Az alapfeltevések részleges alátámasztásán túl a vizsgálat további eredményeket is hozott.